Optatívusz
Optatívuszon a beszélő kívánságát kifejező, minden személyre kiterjedő ragozási formát értünk, amennyiben ez a ragozási forma kizárólag ezt a szerepet látja el.1 Nem tévesztendő össze az imperatívusszal, amelyben a beszélő a megszólítottól tényleges cselekvést vár el.2 Ugyancsak nem azonos a konjunktívusszal (subjunctive), amelynek használata szintaktikai feltételektől függ, és sokszor nem is kívánságot fejez ki, és a dezideratívusszal sem, amely a mondat valamely szereplőjének (és nem a beszélőnek) a kívánságát fejezi ki. Egy nyelvben lehet több optatívusz is, funkcionális megoszlással.3
Típusok:
NoOptInfl: A nyelvben nincsen ragozásilag megkülönböztetett optatív paradigma.
OptInfl: A nyelvben van ragozásilag megkülönböztetett optatív paradigma.4
1: Tehát kizárjuk a más jelentéssel is interpretálható formákat, és azokat a kizárólagos optatív szerkezeteket (például segédigés vagy szóbeillesztéses szerkezeteket), amelyek nem ragozási (inflectional) megoldásúak. Ha a ragozási forma megfelel a fenti meghatározásnak, az a tény, hogy ezen kívül még szintaktikai eszközök is fellépnek, nem kizáró ok.
2: Van olyan nyelv, amelyben az optatívuszi forma (Menj a pokolba!) nem is használható, ha valóban imperatívuszról van szó (Menj haza!), vagy használható ugyan, de szemben az imperatívusszal, inkább kívánságot fejez ki, mint parancsot.
3: Például az egyik csak áldásokban és átkokban fordul elő.
4: Egy példaparadigmával szemléltetendő a szöveges magyarázatban, szembeállítva az indikatívusszal, imperatívusszal, konjunktívusszal, dezideratívusszal. Ugyancsak feltüntetendő, ha a nyelvben több optatívuszi paradigma is létezik.