Az adpozíciós szintagma belső viszonyai
Az adpozíció olyan szófaj, amely csakis valamely kiegészítés (főnév, főnévi szintagma, névmás vagy főnévi szintagmaként használt tagmondat) előtt vagy után jelenik meg, és az a funkciója, hogy e kiegészítésnek egy másik névszói vagy igei mondattaghoz való viszonyát jelezze, mégpedig olyan szemantikai vonatkozásokban, mint hely, idő, tulajdonság, eszköz, birtoklás.1 Az adpozíciók főtagok, a főnév vagy főnévi szintagma, amelyhez járulnak, az adpozíció kiegészítése vagy tárgya.
Az adpozíciók egyes esetekben nem, máskor gyengén vagy erősen befolyásolják a kiegészítéseik megformálását (esetalakját).2
Egy adott nyelv tekintetében a domináns helyzetű adpozíciók többségének tulajdonságait tulajdonítjuk magának a nyelvnek. Ha ez az előfordulások gyakorisága miatt nem tehető meg, / jel segítségével jelölhetjük a domináns/recesszív viszonyokat.
Típusok:
Adp=V: Az adpozíciók tulajdonképpen igék (igei kategóriák szerint változnak: idő, mód, aspektus), kiegészítéseik szabályos igei vonzatok. (Ilyenkor a mondatban két ige van, az adpozíció és a mondat fő állítmánya, melynek az egész adpozíciós szerkezet alá van rendelve.)
Adp=NNonGov: Az adpozíciók nem igei jellegűek, kiegészítésük alapalakban, ragozatlanul jelenik meg mellettük.
Adp=NStGov: Az adpozíciók nem igei jellegűek, kiegészítésük nem alapalakban jelenik meg mellettük, hanem minden adpozíció mellett kötelezően egy és ugyanazon (standard) függő esetben (= általános adpozicionális alakban).
Adp=NGov: Az adpozíciók nem igei jellegűek, kiegészítésük nem alapalakban, hanem a konkrét adpozícióktól függően különböző (függő) esetekben jelennek meg mellettük.
1: Ezt a funkciót az adpozíciós megoldáson kívül elláthatja más lexikai vagy szintaktikai eszköz is (ragozott igealak vagy ragozott főnév, esetvégződések, határozói névszóképzők, klitikumok). Ezek közül egyesek származhatnak adpozíciókból, de kötött formák lévén, nem tekinthetők szófajnak, továbbá nem lévén főtagok (head), elvben sem lehet saját személyjelölésük. (A ház-am-ban, talo-ssa-ni típusú szóalakokban, függetlenül a morfémák sorrendjétől, a személyjel a főnévre vonatkozik, nem az esetragra, szemben ugyanezen nyelvek valódi névutóinak személyjelezésétől.) Az adpozíció tehát külön szófaj, vagyis morfológiailag független, és olyan morfoszintaktikai viselkedést mutat fel, amely az adott nyelvben világosan eltér az igékétől, (ragozott) névszókétól vagy határozószókétól.
2: A gyenge befolyásolás annyit tesz, hogy bármely adpozíció mellett mindig egy és ugyanazon, de az alapalaktól eltérő esetalakban áll a kiegészítő főnév (például minden elöljárószó ugyanazt a nem-alanyesetet vonzza). Erős befolyásolás esetén a kiegészítő főnév esetlakja többféle lehet, a mindenkori konkrét adpozíciótól függ.